2012. szeptember 25., kedd

EM-TÉ-KÁ! EM-TÉ-KÁ!

     A 2011-2012-es évben ismét - sorozatban harmadszor - az MTK Hungária FC női csapata nyerte meg az NBI-es női labdarúgó bajnokságot. A csapat tagja a Vajk-sziget volt diákja, a Grund FC egykori játékosa, Pinczi Anita. Neki és csapatának is szurkolhat szeptember 27-én, aki kilátogat a klub Bajnokok Ligája mérkőzésére. 
     Mi ott leszünk!


     Csütörtökön, 18 órakor az olasz Silvia Tea Spinelli sípjelére kezdődik az MTK - Malmö WFC mérkőzés a női Bajnokok Ligája főtábláján. A magyar bajnok utoljára két évvel ezelőtt jutott el idáig: akkor a toronymagas favorit angol Everton ellen bravúros döntetlent ért el hazai pályán.   
     A kék-fehérek tavaly nem jutottak tovább a csoportkörből, idén azonban Macedóniában száz százalékos teljesítménnyel, kapott gól nélkül utasították maguk mögé  a házigazda mellett a görög és a lett bajnokot is. (Az MTK a most zajló nemzeti bajnokságban sem kapott még gólt. Gólaránya öt mérkőzés után 44-0.)    
     A Malmö legutóbb a második helyen végzett a svéd bajnokságban. A női labdarúgást ismerők tudják, ez azt jelenti, rendkívül erős, Európa élvonalához tartozó ellenfélről van szó. 
     
     
 Forrás: http://mtk.noilabdarugas.com/

     Mivel jó mérkőzésre van kilátás, ráadásul Pinczi Anita személyében vajkosnak (meg grundosnak) is szurkolhatunk, közös "túrát" szervezünk erre a találkozóra. Diákolimpiai elfoglaltságunk miatt - a II. korcsoport játszik aznap délután - ugyan viszonylag későn, 16:45-kor indulunk, de a kezdésre így is ott lehetünk a  Hidegkuti stadionban (1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.). 
     A meccsre a belépés díjtalan, a Vajktól indulva mindössze két buszjegyre (vagy egy bérletre) lesz szükség. (Természetesen a csoporttól függetlenül is ki lehet látogatni a találkozóra.)

     Az érdeklődők részvételi szándékukat a szülők által aláírt papíron, esetleg a vajkkonyvtar@freemail.hu címen, vagy a 20/560-5526-os telefonszámon jelezhetik. A programra felnőtteket is várunk!

A legfontosabb részletek még egyszer:

MTK Hungária FC-Malmö WFC 
(BL főtábla, 1.mérkőzés)
Hidegkuti stadion (1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.), 2012. szeptember 27., 18 óra    

Indulás a Vajktól: 16:45
Utazás a 95-ös autóbusszal. (2 darab menetjegy szükséges!)
Érkezés az iskolához: kb. 21 órakor.
Telefon: 20/560-5526
A stadionba üdítős palackot nem szabad bevinni! 
      
 További információk: http://mtk.noilabdarugas.com/.         

Az MTK a BL csoportkörében: 

Skonto Riga (5-0)
   
Nase Taksi (7-0)


   
 PAOK (2-0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése